Balassa szavalóverseny

Az idei tanévben ismét megrendezésre került az iskola névadójáról elnevezett Balassa Bálint Szavalóverseny. A rendezvénynek az intézmény díszterme adott otthont május 26-án, és a hagyományokhoz híven Császár Renáta tanárnő szervezte.
Az iskola a 2004/2005-ös tanévben vette fel a költő-katona nevét, innentől kezdve hirdetik meg a régió 9-12. évfolyamos középiskolás diákjai számára. Az idei megmérettetésre hat iskola összesen 14 tanulója nevezett be.
A tanulóknak egy Balassa-verset, illetve egy szabadon választott művet kellett előadniuk a zsűri és a közönség előtt.
A rendezvény megkezdéseként Császár Renáta tanárnő köszöntötte a regionális szavalóversenyen megjelenteket, ezt követte az iskola 9/B és 10/A kamarakórusának előadása a Bocsásd meg Úristen kezdetű Balassa-vers megzenésítésével.
A szervező Babits: A lírikus epilógjából kölcsönzött idézettel („Csak én bírok versemnek hőse lenni…”) vezette fel a versenyt. Ehhez fűzve kiemelte, hogy a versmondóknak a művet belsővé, sajátjukká kell tenniük, erős, intenzív megtapasztalással és belső munkával.
Egyben bemutatta a zsűri tagjait is: Meszes Balázst, a Tatabányai Szakképzési Centrum főigazgató-helyettesét, az iskola volt igazgatóját; Simon Tibort, az iskola jogelődjének nyugalmazott tanárát; és Kovács Árpád tanár urat, költőt.
Majd felkérte Meszes Balázst megnyitó beszédének megtartására, aki beszédében röviden megemlékezett a versmondó verseny múltjáról. Szepesi Márta igazgató asszony az iskola képviseletében verselésre buzdította az ifjúságot és szavalóverseny hagyományteremtő, közösségformáló jellegét emelte ki, majd megnyitotta az idei versenyt.
Elsőként a Balassa-versek előadása, majd a szabadon választott művek következtek.
Ezt követően a zsűri visszavonult, majd az eredményhirdetés következett, ahol Meszes Balázs, a zsűri elnöke átadta az emlékplaketteket és díjakat.

Eredmények:
1. hely: Nagyvári Nóra (Zsigmondy Vilmos Gimnázium)
2. hely: Horváth Mária (Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)
3. hely: Brunczvik Mátyás (Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium)

Különdíj: Torma Réka (Dobó Katalin Gimnázium)

Sajtómegjelenések:
Esztergom.hu: http://www.esztergom.hu/index.php/main/page/cikk/versben-dalban-is-megideztek-balassit-a-diakok-4424
Esztergom Híradó: http://esztergomhirado.hu/versben-dalban-is-megideztek-balassit-a-diakok
Csütörtök blog: http://csutortokblog.blog.hu/2017/05/27/balassa_szavaloverseny
infoEsztergom: http://www.infoesztergom.hu/hirek/olvas/szepen-szavaltak-balassa-muveit-2017-05-27-050000 és http://www.infoesztergom.hu/hirek/olvas/versben-dalban-is-megideztek-balassit-a-diakok-2017-05-29-074151
Helloesztergom.hu: http://www.helloesztergom.hu/blog/2017/05/27/balassa-szavaloverseny-nehez-helyzetben-volt-a-zsuri/
Civilhetes: http://civilhetes.net/balassa-szavaloverseny
Dorogi-medence: http://dorogimedence.hu/index.php/2017/05/26/dorogi-gimis-nyert-az-esztergomi-szavaloversenyen/
Kemma.hu: http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet/dorogi-diak-nyerte-az-esztergomi-szavaloversenyt-728944/
Hídlap: http://hidlap.hu/2017/05/26/balassa-emleknapok-esztergomban-fotok/